Harmony

10 fontos gondolat a Dalai Lámától

Alapvetően egy hirtelen természetű, elég szkeptikus (vagy inkább realista? magam sem tudom…) és sajnos gyakran szorongó, mindent túlaggódó ember vagyok, akinek talán pont ezért, így a harmincas évei közepére végtelenül elege van néha saját magából. Legalábbis így, ebben a sokszor teljesen negatívan gondolkodó, már-már depresszió szélén toporgó formámban nagyon nem érzem jól magam. Ami nyilván nem meglepő…

balance+stones

Valahogy sosem gondoltam volna, hogy eljön nálam az idő, amikor konkrétan azt érzem, hogy a belső békémet kell megtalálnom ahhoz, hogy a mindennapjaim élhetőbbé, vagy ha úgy tetszik, boldogabbá váljanak. De mostanában ezt érzem; a nyugalomra és a harmóniára való vágy már megvan, az utamat viszont még keresgélem.

Eközben azonban a Dalai Láma szavai, gondolatai valahogy mindig megnyugtatóan, és olyan igazán reménytelien hatnak rám, ezért most veletek is megosztom néhány kedvencemet, amelyekről úgy érzem, igazán fontos lenne jó mélyen az agyunkba (lelkünkbe, szívünkbe… lehet válogatni) vésni. 

  • “Sokan gondolják, hogy a türelem a gyengeség jele. Szerintem ez tévedés. A gyengeség jele sokkal inkább az ingerültség, a düh. A türelem, a higgadtság pedig az erőé. Például, ha vitatkozik valaki és a véleménye józan érveken alapul, akkor végig nyugodt, magabiztos lesz, még mosolyogni is tud, miközben érvel. Ám ha az érvei hibásak, akkor lassan elveszíti a tekintélyét, majd a türelmét is, dühbe gurul, aztán már csak képtelenségeket beszél. Az emberek ritkán jönnek méregbe, amikor biztosak a dolgukban. A düh leggyakrabban a zavarodottság jele.”

  • “A házasság, az utódnemzés, a gyereknevelés nem lehet csupán őrült szerelem következménye. Miután egy nő és egy férfi már jól ismeri egymás lelki és fizikai tulajdonságait, még kölcsönös bizalmat, tiszteletet és felelősséget is kell érezniük egymás iránt. Erre épülhet a házasság. Csak így lehet biztonságos a kapcsolatuk, és csak ezek után gondolhatnak utódok létrehozására. Emberi életet létrehozni csakis ilyen feltételek mellett szabad.”

  • “Semmi sem fontosabb a gondolataink féken tartásánál. Ügyelni kell az elme vad elefántjára, nehogy elszabaduljon, elkóboroljon. Csakis így őrizheti meg nyugalmát az ember, így kerülheti el, hogy kiszolgáltassa magát külső körülmények hatásának. Még ha eldugott remetelakban élünk is, ha gondolatainkat nem tartjuk folyamatosan szigorú felügyelet alatt, messzire kalandoznak. Még a teljes magányban is negatív érzések, rossz gondolatok seregei támadhatnak ránk.”

  • “Ha tudsz, segíts másokon. Ha nem, legalább ne árts nekik. “

  • “A legfontosabb dolog az életben az emberek egymás iránt megmutatkozó szeretete. E nélkül senki nem érheti el a valódi boldogságot. És ha boldogabb életet akarunk, boldogabb családot, boldogabb szomszédokat és boldogabb országot, akkor elég az embert leginkább jellemző képességre, a szeretetre figyelni. Ha a földön élő hatmilliárd ember mind milliomossá válna, belső értékeik fejlesztése nélkül akkor sem élnének tartós boldogságban, békében. Ahhoz szeretetre van szükség, s a szeretet érzése fejleszthető.”

  • “Nem érdemes az embernek magát stresszelni, mert vagy van egy problémára megoldás, és akkor miért izgatod magad, vagy nincs, és akkor is minek?”

  • “Rosszul teszed, ha megsértődsz, amikor megtudod, hogy a hátad mögött becsmérelnek. Ha negatívan fogadsz bármi effélét, te magad rombolod le a lelki békédet. Az ember maga felel magáért, a fájdalmaiért. A sértéseket úgy kell tudomásul venni, mint a szellőt, amely elleng mögöttünk. Másképpen szólva, félre kell söpörni az emberek durvaságait. Hogy érzünk-e fájdalmat, szenvedést bizonyos helyzetekben, ez leginkább attól függ, miképpen viszonyulunk az adott körülményekhez. Sokat számít, hogy nem vagyunk-e túl érzékenyek, nem vesszük-e túl komolyan a dolgokat.”

  • “Mindent tagadhatsz, kivéve, hogy jobbá válhatsz, ha akarsz. Tűnődj csak ezen bátran!”

  • “Úgy látom, hogy a nyugalom leginkább a szeretet és az együttérzés gyakorlásának eredménye. Minél többet törődünk másokkal, annál jobban érezzük magunkat. Jó szívvel lenni mások iránt, hűséget, melegséget érezni, a lélek megkönnyebbülését jelenti. Ez az enyhet adó érzés a nyugalom, a sikerült élet bizonyítéka.”

  • “Ha lenéznénk az űrből a földre, nem látnánk az országhatárokat. Csak egyetlen kis bolygót látnánk.”

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!