Nem könnyű dolog a gyerek életkorának, habitusának megfelelő verset megtalálni egy-egy szavalóversenyre, pláne, hogy szeretnénk elkerülni, hogy rajtunk kívül még másik három szülő/tanár is ugyanazzal a művel állítsa ki a gyereket a zsűri elé.
Szóval, itt találtok néhány ötlet, elsősorban talán legjobban a 9-13 éves korosztály számára haszálhatóan:
Ranschburg Jenő:
Második házasság
Anyu, én igyekszem a haragom
levetni.
Ha bánt, sírok, ha viccel, próbálok
nevetni.
De hidd el nekem: parancsra nem tudok
szeretni.
Tetszik nagyon, hogy katona, s tetszik
a rangja,
Ha megszólal, zúg, akár a templom
harangja,
— de nem simogat meg úgy, mint apué —
a hangja.
Számodra nincsen nála jobb a föld
kerekén,
ha rád néz, olyan leszel, mint vaj a
kenyerén,
de én nem érzem apu melegét a
tenyerén.
Ha játék kell, nála ezt könnyedén
elérem,
ha érkezem, mint apu, úgy szalad
elébem,
de én nem látom azt a sugarat a
szemében.
Ha sétálunk, a kezem ott van az
övében,
ha elcsúszom, megkapaszkodom az
övében,
de én nem érzem apu jó szagát az
ölében
Azt mondja szeret, s csinál majd hozzá
kedvet is,
hogy vele éljek. De apu jobb, ha
megvet is.
Nekem ő tízszer, százszor többet ér, ha
megver is!
Anyu, én igyekszem a haragom
levetni.
Ha bánt, sírok, ha viccel, próbálok
nevetni.
De hiába, ha megkérsz, sem tudom őt
szeretni!
Anya, én magam sem tudom, mi történt velem,
Hirtelen nagy lett a szám és hosszú a kezem,
Még a hangom is megváltozott,
Pofákat vágok és ugrándozok
Még akkor is, amikor tudom,
Nem volna szabad,
S néha az elfojtott nevetéstől
Rázkódik velem a pad…
Anya én sem tudom, mi lett énvelem,
De már nem tudok megülni csendesen,
Mindenről eszembe jut valami más,
Nehezebben megy a tanulás,
Időnként csak úgy ábrándozom a könyv fölött,
Máskor meg mindenkit fellökök,
Idétlenkedem, mondják, akik látnak,
És én is inkább látom magam valaki másnak
Mint kedves, jó gyereknek,
Aki régen annyira örült minden apróságnak,
Cukornak, perecnek…
Most mindig valami más kell,
Divatos ruhák, pénztárca sok pénzzel,
tudom, jobb lenne lenni jónak, megint kedves
szófogadónak,
Nem értem, miért nem jön ez össze,
Ó, jöjjön már valaki, s újra töltse
Fejembe azt a sok-sok illemszabályt
És tanácsot, amit tőled kaptam,
Mióta csak vagyok neked…
Mert ez mind valahogy most elveszett,
S félek nagyon, hogy mit szólsz ehhez…
Anya én sem tudom, meddig tart ez, mi lesz,
De azt éreznem kell, hogy szeretsz,
Szeretsz, szeretsz, nagyon, nagyon,
Még jobban talán, mint egykoron,
S éreznem kell, hogy türelmed végtelen…
Anya, köszönöm, hogy segítesz nekem!
Gáti István:
Tök Magda férjhez megy
Dúsgazdag vidék Tökország,
Felhőtlen ott a közélet.
Virulnak bájos tökorcák,
Éretten kongók, kövérek.
Van ott egy zsíros földlabda,
Azon él hősünk, Tök Magda.
Törékeny teste mázsányi.
Hiába vágyik hitvesre.
Szeret a rögén strázsálni.
Azt mondják, járjon fitneszre.
Így szól az orvos, Tök Endre:
– Fogynia kéne, Magduskám!
Ne menjen napra, s főleg ne
Vedeljen esőt nagy lustán!
Tabletta? Kenőcs? Dehogy hat!
Naponta fitnesz, s lefogyhat!
Kihez is küldjem? Na, várjon!
Robi már be van táblázva.
Cukkíni Petrát ajánlom,
Terme a fogyás tárháza!
Eltökélt hősünk nem gatyáz,
Elmegy a híres terembe.
Gépzene harsog, reng a ház:
– Jobb lábat lendít, kezek le!
Verejtékcsepp hull, ökölnyi.
– Kérem, itt tilos tökölni!
Maga az új lány? Van dressze?
Teste, ha prímán berezgett,
Fájdalma talán nagy lesz, de
Lefogyhat néhány gerezdet!
Tök Magda szökdel, kalimpál,
Tökgyalun csúszik óraszám.
Estére fáradt, alig jár.
Ajkáról csüggedt nóta száll:
Maradnék inkább vastagon,
Hiányzik már a nass’ nagyon!
Másnap, hogy újra ég a zsír,
Főhősünk egyre mérgesebb.
Keményen edz, de néha sír:
– Kétségbe vajon mért esek?
Harmadnap végre felpörög!
Testét is hetykén himbálja.
Meglát egy vonzó, fess tököt.
Bajsza van s szép nagy indája:
– Kisasszony, boldog csudálat
Járja át Öntől csumámat!
Fiatal szívem nem csalhat,
Ég küldte magát. Köszönöm!
Micsoda bájos testalkat!
Ja, és a nevem Tök Ödön…
Térdre rogy Ödön, úgy hódít.
Magda a vágytól ittasul,
Ledobja nehéz súlyzóit:
– Szívemről hull le itt a súly!
Gömbölyű, édes Növényem,
Jók leszünk így is, kövéren!
Ölelés, csók, és lelépnek.
Cukkíni Petra felkiált:
– Folytatjuk lányok, legények!
Ki látott ilyen fesztivált?
Tök üres utcán bolyongnak,
Holdfényes nyári ég alatt.
Ne nézzük őket bolondnak!
Szívükben épp most kél a nap.
Hajtja Ödönt a természet,
Kérdezni most egy merészet:
– Kedvesem, leszel-e arám?
Vetünk-e párban tökmagot?
Tök Magda így felel: – Talán…
Elvégre úgy fest, nő vagyok!
Konfetti, pezsgő, sör. Lárma.
Hallani harsány dalt is ám!
Kigyullad minden töklámpa.
Táncot lejt öt-hat padlizsán.
Magda is táncol tiporva,
Szoknyája száz rőf vitorla.
Kérdi a vőfélyt, Filkó bát:
– Ugye, e szoknya soványít?
Férjével lejt pár szinkópát,
S boldogan élnek sokáig…
Csukás István:
A sínen ül egy fehér nyúl
Mozin innen, téren túl,
hol a 6-os befordul,
ahol az a nagy közért,
s fagyit adnak forintért
(mindig málnát, de rémes!
De ez itt most mellékes).
S szemben áll egy új trafik,
rágógumit kapni itt,
szóval ott a sarkon, hol
rikkancs rikkant, rikácsol,
mozin innen, téren túl,
sínen ült egy fehér nyúl.
Szeme piros. Füle hét
centiméter is elért,
bár mi fület, nyulat is,
láttunk már nagyobbat is.
Hogy hol? Falun, múlt nyáron,
a vízhordó szamáron.
És még? Ejnye, ne tarts föl,
itt van, nézd meg, egy tükör!
A mi nyulunk, értsünk szót,
közepes nagyságú volt.
Bár csak úgy körülbelül,
Mivel nem áll, hanem ül.
Üres az út délelőtt,
így nem vették észre őt,
se mozis, se fagyis
(málnát kutyul a hamis)
se közértes eladó,
se rikkancs, a rikkantó,
se rohanó emberek,
se a szájtátó gyerek,
( nem is csoda, háttal állt,
lekötötte a plakát),
se az álmos trafikos,
mikor jött egy villamos.
Csikorogva, csattogva,
jött a 6-os kattogva,
üvegablak, pléhtető,
elől ült a vezető,
hátul ült Cső Bendegúz,
a nagybajszú kalauz,
ölében a táskája,
fejében a sapkája,
nadrággombot, sárgarézt,
számolta az aprópénzt,
az ablaknál utasok
élvezték a huzatot.
“Nocsak vonal, átszálló,
feltételes megálló!”
Nem kaptak több huzatot,
felálltak az utasok.
Majd előre mentek mind
hogy mi baj s mért állnak itt?
A vezető mutogat:
nézzétek csak a nyulat,
ott ül, lenn a sínen,
hogy zavarjuk el innen?
“No – mordul Cső Bendegúz,
a nagybajszú kalauz. –
A nyílt pályán megállat
e torzonborz vadállat!
Biztos cirkuszból szökik,
és azóta körözik!
Tán harap is!
Jobb lenne
ha magától elmenne!”
Felijedt a trafikos,
mért állt meg a villamos?
Odanéz a közértes,
a fagyis is (bár mérges,
sehogyse fogy a málna,
pedig nagyon kínálja)
s mert baj lehet, komoly is
ajtóban áll a mozis,
néz a rikkancs, szó, mi szó,
ez itt egy szenzáció,
nézik bárgyún szó nélkül:
a sínen egy nyuszi ül!
Végre jött egy kisfiú,
iheg-liheg, nagyon fú,
két kezével integet,
“Enyém a nyúl emberek!
Már mióta kergetem,
lukat fúrt a ketrecen,
és a lukon megszökött,
hét és nyolc óra között!
Legyen tanúm a világ,
nem csinál több galibát!”
S nem tétovázott sokat,
fülöncsípte a nyulat.
Mindenki megkönnyebbült,
minden szembe mosoly ült,
szabad lett immár az út,
a villamos elindult.
Ady Endre:
Balzsam tündér postája
Mióta csak gyerekek vannak,
(Hallgassatok ide, gyerekek),
Aranyos, tele tarisnyával
Este elindul Balzsam tündér,
Hogy tik boldogok legyetek.
Hozza nektek a nagyszerü jókat,
Az enni- meg örülnivalókat.
Óh, be jó tündér ez a tündér.
De van egy nagy átka szegénynek:
Sokan vannak a haragosak,
Gonosz tündérek sötét szárnnyal
(Rosszak voltak, elcsapták őket)
Ezek leskődnek csúful sokat
S mit nektek hozna, gyerekek, nektek,
Tarisnyájából kiszedegetnek
Sok édeset, vígat, bölcset, jót.
Minden este
Jön a posta,
Posta-kürt nincs,
Csöndben hozza
Tarisnyáját
Balzsam tündér,
Mert gonosz kéz
Megmotozza.
Néha-néha
Mindent elszed
S elkobozza,
Mit csak hoz a
Tündér-posta.
De a posta
Mégis posta,
Sokszor jön meg
Megrakodva
S Balzsam tündér
Mosolyogva
Sok holmiját
Gyerekek közt
Szerte-osztja.
Ilyen posta
Ez a posta,
Ezt a verset
Is az hozta.
Hoz játékot,
Hoz meséket,
Édes álmot,
Csoda szépet.
Virgácsot is
Aki vétett
Kaphat tőle.
Néha-néha
Nincs csak félig,
Sok holmiját
Kicserélik.
Rossz tündérek
Akkor bátrak,
Hogyha Balzsam
Belefáradt
Rossz gyermeket
Jóvá tenni,
Hazugokkal
Veszekedni.
Ilyenkor a
Posta mást hoz,
Jeles helyett
Szekundát hoz.
Sok bánatot,
Kevés kedvet,
Sírást hoz a
Jókedv helyett.
Szegény-szegény, jó Balzsam tündér,
Mint kell értetek harcolnia
Aranyos tarisnyáját védve,
Hogy a nektek szánt szépet és jót
El ne rabolja senki fia.
Hozza nektek a tréfa rakását,
Szülőtök csókját, simogatását.
(Minden szépet Balzsam tündér hoz.)
Ha jók vagytok, Balzsam tündér győz,
Legyőzi az ellenségeit,
Vakációt, mesedélutánt hoz
S jót csak a rossznak nem tud hozni.
(De ugye, hogy nincs rossz senki itt?)
Segítsetek a szegény Balzsamnak,
A rossz tündérek sokan vannak
S a jó tündért meg kell becsülni.
Bódás János:
Ki van jelölve a helyed
Azért van síró, hogy vigasztald,
és éhező, hogy teríts asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed.
Vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.
Azért van annyi árva, üldözött,
hogy oltalmat leljen karod között.
Azért roskadnak más vállai,
hogy terhüket te segítsd hordani.
Az irgalmat kínok fakasztják,
s mélység felett van csak magasság.
Ha más gyötrődik, vérzik, szenved,
azért van, hogy te megmutathasd:
mennyi szeretet van benned.
Megmutattad-e néha legalább?
Enyhült, s szépült-e tőled a világ?
Vagy tán kezedtől támadt foltra folt?
Ott is, hol eddig minden tiszta volt?
Ki vagy? Vigasznak, írnak szántak,
menedéknek, oszlopnak, szárnynak.
Ki van jelölve a helyed,
ne nyugodj, míg meg nem leled.
Csak ott leszel az, aminek
rendeltettél. – Másként rideg,
céltalan lesz az életed.
Mag leszel, mely kőre esett,
elkallódott levél leszel,
mely a címzetthez nem jut el.
Gyógyszer, ami kárba veszett,
mit soh’se kap meg a beteg.
Rúd leszel, de zászlótalan,
kalász leszel, de magtalan,
cserép, amiben nincsen virág,
s nem veszi hasznod sem az ég,
sem a világ.
Fenyvesi Márton – Erdős Virág:
Négyeshatos
Akármilyen büdös-sáros,
mégiscsak jó hely a város!
Nem kell ide-oda futni,
bárhová el lehet jutni
kész kaland az életed, ha
nálad van a bérleted!
Akinek bejön a retró,
tessék, annak ott a metró!
Aki inkább tili-toli,
arra vár a teli troli.
Sőt, aki nem győzi szusszal,
utazhat felőlem busszal
ámde aki vakmerő és
vidámságra hajlamos,
annak jobban megfelel a
négyes-hatos villamos!
Ez aztán a fura látvány:
állunk egymás hegyén-hátán!
Tolakodni nem ér! Vili?
tele van velünk a vili.
Egy pár okos, buta sok:
ilyenek az utasok.
Vannak köztük egész dinkák!
(jobb is odébb menni inkább)
szenvedélyes könyökölők, a
szemükkel öldökölők
puccosak és spiccesek
(mondjuk azok viccesek!)
ellenőrök (álruhások!)
komplett mobil-mániások
trógerek, meg brókerek
(ránézésre jó fejek)
vonatjegyre kalapozók,
nehéz szívvel adakozók
ülőhelyért reklamálók,
pont az ajtó elé állók…
Ez a világ során borong,
az a föci dogán szorong
isisek meg gimisek:
mindenféle dilisek.
Egy baj van csak. Az az ábra:
sokkal jobb ülve, mint állva!
Téblábolunk ide-oda,
hú, de leülnék, de hova?
Folyton ezen fő a fejünk…
Ezt a mázlit: ott a helyünk!
Le is ülünk szépen, csendbe’,
anya háttal, én meg szembe
szaladnak a fasorok,
én meg persze sasolok
s ha tudnátok, miket látok,
tátva maradna a szátok!
Látok ezer tarka képet,
ótépét meg príma péket
látok bio-boltot százat,
meg egy nagyon öreg házat
mekit is meg börger-kinget,
pultost, ahogy kitekintget
fenn egy óriás, nagy plakátot,
lenn egy alvó nagykabátot
STOP-táblához kötött tacskót,
lábra kapott nejlonzacskót
látok szépet is meg rondát,
lehagyjuk simán a hondát…
Hogyha kérdi bárki, nos:
nincs jobb, mint a villamos!
Varró Dániel:
Szösz néne
Fönt a Maszat-hegy legtetején,
ahol érik a Bajuszos Pöszméte,
és ahol sose voltunk még, te meg én,
ott ül a teraszán Szösz néne.
Ott ül a teraszán,
vénkora tavaszán,
néha kiújul a köszvénye.
Ott ül dudorászva egy ósdi hokedlin,
szimatol körülötte az öszvére,
hogyhogy sohasem tetszik berekedni
a nagy dudolásban, Szösz néne?
Hogyhogy a köszvény,
hogyhogy az öszvér
nem szegi kedvét, Szösz néne?
”Hát, tudjátok, ez úgy van, gyerekek,
nálam csupa szösz az asztal, a kerevet,
csupa szösz a tévé, csupa szösz a telefon,
szösz van a padlón, csempén, plafonon,
szösz van a hokedlin, szösz van a nokedlin,
szösz van a hajamon, a fülemen, a szöszömön,
öszvér, köszvény, semmi sem búsít,
nem szegi semmi se kedvem, köszönöm.”
Futottak a Takarítók a teraszhoz,
sipitoztak máris: „Szösz néne,
Csupa szösz a függöny, csupa szösz az abrosz,
nem lesz ennek rossz vége?
Csupa szösz a nyugdíjm csupa szösz a TAJ-szám,
szösz van a porcica kunkori bajszán,
szösztelenítsünk, portalanítsunk,
föltakarítsunk, Szösz néne?”
Fönt a Maszat-hegy legtetején,
ahol érik a Bajuszos Pöszméte,
és ahol sose voltunk még, te meg én,
dudorászik a teraszon Szösz néne:
”Szösztelenítés, portalanítás,
föltakarítás? Kösz, még ne.”
A többire pedig ajánlom a Google keresőt, vagy a könyvtárat, ide már csak egy adag címet sorolnék fel – kicsit talán ismertebb, gyakrabban elhangzó versekkel is:
Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz, Szabó Lőrinc: A rádió, Romhányi József: Interjú a farkassal, aki állítólag megette Piroskát, Petőfi Sándor: Csokonai, Roald Dahl: Tanács a televíziózással kapcsolatban (Varró Dani fordítása), Simon István: Mirza, Kányádi Sándor: Az elveszett követ, Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez, Petőfi Sándor: Pató Pál úr, Váci Mihály: Még nem elég